Befejeződik a Belváros-rehabilitációs program

A leglátványosabb fejlesztések 2013-ban az 1. számú választókörzet területét érintik Székesfehérváron. Több éves munkálatok zárulnak le idén, azaz a Hiemer-ház után immár a Fő utca megújulása is megtörténik a „Belváros rehabilitációjának folytatása” program keretében. Emellett is számos közterületi munkára ad lehetőséget a február 15-én elfogadott költségvetési rendelet. Ezekről Égi Tamás, az 1. számú választókörzet önkormányzati képviselője sajtótájékoztatón számolt be.


A költségvetés összeállítása most is több hónapos munka eredménye Székesfehérváron. A változó feladatokhoz, a központi jogszabályokhoz is igazítani kell a gazdálkodását a városnak, de éppen olyan fontos, hogy az itt élőket, a különböző városrészek számára fontos felújításokat, a közterületi feladatok elvégzéséhez szükséges forrásokat is elő tudjuk teremteni. Az 1. számú választókörzet ilyen szempontból kiemelt jelentőségű, hiszen a történelmi Belvárost és közvetlen környezetét szinte minden fehérvári rendszeresen felkeresi, sőt a hozzánk érkező vendégeknek is ezt az „arcunkat” mutatjuk. Éppen ezért fontos, hogy 2013-ban sikeresen lezárjuk a Belváros-rehabilitációs programot, amelynek keretében először a Hiemer-ház felújításának befejező üteme valósult meg, most pedig a Fő utcán van a sor.” – mondta el Égi Tamás.

A város gazdasági alpolgármestereként dolgozó képviselő részletesen ismertette a „Belváros rehabilitációjának folytatása” projekt befejező szakaszát, amelynek munkálatai már zajlanak és közel fél évig tartanak. A több mint egymilliárd forint összértékű nagyberuházás keretében nemcsak a Fő utca burkolata (közel nyolcezer négyzetméternyi gránitburkolatot raknak le) és utcabútorzata újul meg, hanem a Városház téren is újrafugázzák a kockakő-burkolatot, amelyen könnyebb lesz majd közlekedni. Látványosabb is lesz a Fő utca, hiszen megújul a díszvilágítás, a zöldfelületek és két szökőkút is készül majd. 
Ezen kívül is vannak szükséges felújítások. Égi Tamás kitért arra, hogy a Petőfi utca 2012-ben újraaszfaltozott része után idén az alsó útszakasz felújítására nyolcmillió forintot terveztek. Nagyon fontos feladat a Várfal rekonstrukciója, mind a Piac téri, mind a Várkörúti részen, emellett a Malom csatorna megerősítésére is sor kerül. Felújítják a Szent János-közben a csapadékcsatornát, amely várhatóan hárommillió forintos költséggel jár majd, emellett megtörténik a Basa és Bástya utcáknál a szennyvíz- és a csapadékvíz-elvezetés szétválasztása. A Színház utcában pedig átépítik és leburkolják a Magyar Király Szállónál a támfalat.

"Székesfehérvár Önkormányzata vissza nem térítendő támogatással és kamatmentes kölcsönnel is segíti azokat a lakóközösségeket, akik homlokzati, vagy tetőszerkezeti felújítást végeztetnek el a Belvárosban és közvetlen környezetében. A beruházások egyharmadára lehet pályázatot benyújtani.” – emelte ki az 1. számú választókörzet önkormányzati képviselője.
A Városgondnokság is tervez beruházásokat az 1. számú választókörzetben, az ott lévő lehetőségek játszóterek megújítását, valamint kisebb út-, járda-, illetve parkoló-javításokat tesznek lehetővé. Ebből a keretből támogatható a zárható hulladéktárolók kialakítása is.
Égi Tamás végezetül a lakosság türelmét kérte a Fő utca felújítása kapcsán, valamint a 2013-as Szent István Emlékévhez kapcsolódó nyári nagyrendezvények idejére.
 

Forrás: www.okkfehervar.hu

 

       

 

Égi Tamás

Székesfehérvár alpolgármestere, Városközpont, Belváros képviselője

 

szakterület: költségvetés, gazdasági ügyek

1. választókerület