Induljon újra a 16/A járat!

A Fidesz székesfehérvári önkormányzati képviselője, Dr. Horváth Miklósné három képviselőjelölt társával közösen levélben kéri a város polgármesterének segítségét a 16/A jelű helyi autóbuszjárat újraindítása érdekében.

 
 

 

Dr. Horváth Miklósné, Fekete Ferenc, dr. Kovács Béla Sándor és Molnár Tamás azért fordult levélben Cser-Palkovics András polgármesterhez, hogy a korábban az Alba Volán által megszüntetett 16/A jelű helyi autóbuszjárat újraindításának lehetőségét az önkormányzat és az Alba Volán szakemberei vizsgálják meg, és dolgozzanak ki megoldási javaslatot. A képviselő asszony és a képviselőjelöltek szerint a korábbi döntés helytelen volt, a járat megszűnése igazolta azokat a félelmeket, melyeket a döntés meghozatalakor is jeleztek az utasok. A Fidesz jelöltjei a kialakult helyzet orvoslásában kérik a polgármester segítségét.

„Az autóbuszjáratok szűkítését követően több lakossági jelzés érkezett a Ligetsor illetve a Víziváros és környékének lakosságától, hogy a kórház és a kórházban működő rendelőintézet a 16/A járat 2012-ben történt megszüntetése óta csak átszállással közelíthető meg. A város több sűrűn lakott részéről szintén csak a 43/44-es járatokra történő átszállással lehet a kórházhoz és a rendelőintézethez eljutni. Azon idős, sok esetben mozgáskorlátozott, nehézkesen közlekedő fehérvári polgárok nevében kérjük a polgármester úr segítségét a 16/A járat mielőbbi visszaállításához, akiknek felülvizsgálat illetve kezelés miatt rendszeresen kell a körházba illetve a rendelőintézetbe járniuk.” – foglalta össze a levél lényegét Dr. Horváth Miklósné.

A képviselőjelöltek arra kérik a polgármestert, hogy az önkormányzat és az Alba Volán a járat újraindításának tervét terjessze a közgyűlés következő rendes ülése elé, figyelembe véve az utazóközönség jogos igényeit.

 

       

 

Horváth Miklósné

Viziváros képviselője,

a Gazdasági Szakbizottság elnöke,

frakcióvezető

 

szakterület: gazdasági ügyek

3. választókerület