Új zebra segíti a közlekedést a forgalmas Pozsonyi úton

A látássérültekre és a mozgássérültekre is figyelemmel alakították ki azt a zebrát a Pozsonyi úton, amely egy nagy forgalmú pékség, valamint a Kossuth Lajos Általános Iskola közelében található. Ezzel Öreghegyen egy neuralgikus közlekedési gócpont vált biztonságosabbá. A beruházás költsége közel 2,5 millió forintba került, melyet képviselői keretből biztosítottak.

 

 

A Pozsonyi út 82. szám előtti gyalogátkelőhely műszaki átadásán Bakró-Nagy Tamás, a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. Városüzemeltetési Csoportjának műszaki ellenőre elmondta, Öreghegy önkormányzati képviselője jelezte azt a lakosság igényt, hogy szükség van egy gyalogátkelőhely kiépítésére. Az igény jelzését követően megtervezték a gyalogátkelőhely forgalomtechnikáját, a KRESZ táblákkal és az útburkolati jelekkel együtt, valamint a szükséges közvilágítást. November 16-án adták át a a munkaterületet a kivitelezőnek, aki nem egész egy hónap alatt el is végezte a munkát. 

A gyorsaságot mind a Városgondnokságnak, mind a kivitelezést végző cégnek megköszönte Östör Annamária önkormányzati képviselő, aki a műszaki átadáson elmondta, hogy korábban kaotikus volt a helyzet, hiszen ez a terület egy neuralgikus pontja volt Öreghegynek. Egy nagy forgalmú üzletről, valamint a Kossuth Lajos Általános Iskola környékéről van szó, ahol a gyalogosok és az iskolába érkező gyerekek nehéz közlekedési helyzetben voltak. A képviselő elmondta, azért ragaszkodott ahhoz, hogy még az idén sor kerüljön erre a beruházásra, mert ilyenkor, a téli időszakban előbb sötétedik, a korlátozott látási viszonyok pedig igen balesetveszélyes lehetnek. Hozzátette, hogy a gyalogátkelőhely kiépülésével, illetve az idén elkészült parkolóval - mely az út mellett lévő pékség mögött került kialakításra - mind a vásárlók, mind az itt áthaladó iskolások számára biztonságossá vált a Pozsonyi út ezen része. A pékséget üzemeltető vállalkozónak – aki saját költségén alakította ki a parkolót – megköszönte a társadalmi felelősségvállalás ezen formáját.

A műszaki átadáson elhangzott, hogy a gyalogátkelőhely kialakításánál figyelembe vették mind a látás-, mind a mozgássérültek igényeit. A beruházás költsége közel 2,5 millió forintba került, melyet képviselői keretből biztosítottak.
 
Forrás: www.szekesfehervar.hu