Jubilál az ország első vidéki nagypályás szurkolói csoportja

A Városháza Dísztermében ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját a Videoton FCF Baráti Kör Egyesület Labdarúgó Szakosztálya. A szerdai ünnepségen az Egyesület elmúlt tíz évét elevenítették fel a résztvevők, melynek keretében elismeréseket is átnyújtottak a segítőknek, az ötvennél több meccset játszóknak, valamint a Bozsik-programban szereplő gyermekeknek.

 
 

A Videoton FCF Baráti Kör Egyesület 138 taggal, 1998 júliusában alakult meg. Az Egyesület alapítása óta legfőbb feladatának tekintette a Videoton FC labdarúgó klub támogatását, valamint a szurkolók teljes körű kiszolgálását. Ennek keretében szurkolói ankétokat és heti rendszerességgel klubjellegű összejöveteleket is szervezett. A szurkolói utak legsikeresebb állomása a 2006. évi Magyar Kupa döntő volt, ahova 4.000 székesfehérvári fanatikus eljutását biztosították a döntő színhelyére. A tagok a meccslátogatásokon kívül természetesen a közös focizásokat sem hagyhatták ki: a kezdetekkor a Tóvárosi Általános Iskolában jártak össze hétfő esténként, ahol két órán keresztül rúgták a bőrt.

2005 őszén aztán újra nagyot álmodott a Videoton FCF Baráti Kör Egyesület, amely Magyarország első vidéki, nagypályás szurkolói csapatának létrehozását tűzte ki célul – azt megelőzően az országban egyedül a Ferencvárosi Torna Club rendelkezett olyan szurkolói csoportosulással, amelyik hivatalos bajnokságban játszott. Az álomból 2006 tavaszára valóság lett, így az Egyesület a városvezetéssel és a Videoton FC-vel olyan megállapodást kötött, melynek köszönhetően megalakult a VBKE nagypályás felnőtt csapata. A gárda lelkes játékosai heti két edzéssel készültek a kihívásokra, az első szezonban rögtön a középmezőnyben végeztek, ráadásul a Fair Play-díjat is elnyerték. Nem sokkal később, a 2008/2009-es szezonban már ifjúsági csapatot is elindított a VBKE – a felnőtt együttesen kívül jelenleg hat korosztályban (U19, U16, U13, U11, U9, U7) futballozhatnak a fiatalok.

A jubileumi rendezvényen Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok mondott köszöntőt. Beszédében kiemelte, hogy az Egyesület alapítása óta aktív és jelentős szerepet tölt be Székesfehérvár életében. Mint mondta, a baráti társaságból kialakuló Videoton FCF Baráti Kör Egyesület alapítása óta példát mutat hűségből, kötelességtudatból és empátiából. A szervezet a Videoton FC sorsán kívül mindig szívén viselte a város sorsát, melynek keretében számos alkalommal állt nemes kezdeményezések mellé a társadalmi felelősségvállalás jegyében. Aktív és szerteágazó tevékenységével a Videoton FCF Baráti Kör Egyesület jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a városban lévő közösségek közelebb kerüljenek egymáshoz. Östör Annamária arra is felhívta a figyelmet, hogy a labdarúgó-szakosztály megalapítása az egészségmegőrzés szempontjából is nagyon fontos, hiszen a Videoton FCF Baráti Kör Egyesület több száz sportolni vágyónak tud rendszeres mozgási lehetőséget biztosítani. Székesfehérvár egészségügyi és sporttanácsnok végül további sikeres éveket kívánt a jövőbeli tervek megvalósulásához.

Schneider Béla, az MLSZ Fejér Megyei Igazgatóság igazgatója beszédében köszönetét fejezte ki az alapítóknak, hogy a labdarúgó szakosztály elindításával egy igazi baráti csoportot hoztak létre tíz évvel ezelőtt. Mint mondta, a Videoton FCF Baráti Kör Egyesület egy családias, befogadó közösség, amely rengeteget tett azért az elmúlt egy évtizedben, hogy minél több gyermeket vonjanak be a Bozsik-programba. Ezt követően a Videoton FCF Baráti Kör Egyesület Labdarúgó Szakosztálya fennállásának 10. évfordulója alkalmából Juhász László önkormányzati képviselő, az Egyesület alapítója és szakosztályvezetője elevenítette fel egy prezentáció keretében az elmúlt tíz év történéseit. A szerdai ünnepségen a segítőknek, az ötvennél több meccset játszóknak, valamint a Bozsik-programban szereplő gyermekeknek nyújtottak át emléklapokat, elismeréseket a szervezők.
 
KÉPGALÉRIA az ünnepségről
Forrás: www.szekesfehervar.hu

 

       

 

Östör Annamária

Székesfehérvár tanácsnoka

Öreghegy és Csala képviselője

 

szakterület: egészségügy, sport

12. választókerület