Folytatódik a kultúrudvar kialakítása a Feketehegy-Szárazréten

A második üteméhez érkezett Feketehegy-Szárazréten a kultúrudvar építése a városrész Közösségi Központjában. Az épületben helyet kap egy 150 főt kiszolgáló büfé, mosdók, nyilvános WC és egy raktárhelyiség és kialakítanak egy foglalkoztató termet, elsősorban a fiataloknak, ahol szakköröket, iskolai órákat is lehet tartani.

Első ütemben a kultúrudvar szabadtéri színpada és fedett nézőtere készült el a közösségi ház déli részén, ahol már eddig is több koncertet és közösségi programot szerveztek. Hétfőn délután átadták a következő ütemhez tartozó egység építési munkaterületét.

Cser-Palkovics András polgármester, Bozai István városgondnok és Szigli István önkormányzati képviselő a szabadtéri színpad kiszolgáló épületének már kiásott alapja mellett számoltak be arról, hogy büfével, mosdókkal, emeleti foglalkoztató teremmel folytatódik az udvar fejlesztése, valamint egy "gasztroudvart" is építenek.

Cser-Palkovics András polgármester a második ütem megvalósulásának küszöbén azt mondta: „Az eddigiek azt mutatták, hogy kifejezetten van igény Feketehegy-Szárazréten egy közösségi tér kialakítására: ahol az emberek összejöhetnek különböző rendezvényeken, és hogy ezek minőségi, színvonalas, biztonságos és szép környezetben tudjanak megvalósulni. Ennek az ütemnek a megvalósítására 95-100 millió forintot költ a város önkormányzata. A legfontosabb az, hogy amikor elkészül, az emberek ezt birtokba vegyék, és valóban közösségi térként működjön; nemcsak az itt élők, hanem a Székesfehérváron és a környéken élők számára.” A polgármester elmondta, hogy Csalán és Börgöndön is szeretnének közösségi teret kialakítani. Korábban a koncepcióterv is fiatalok elképzelése alapján született, és ez a lendület jellemezte az előtervet. Az ifjú szakemberek a megvalósításban is szerepet kaptak, ami egy olyan beruházás, amely teljes egészében városi fejlesztés.

A városrész újabb fejlesztéséről Szigli István, a terület önkormányzati képviselője azt emelte ki, hogy a szabadtéri színpad már lehetőséget ad nagyobb programok lebonyolítására. „A mi felfogásunk az, hogy a közönséget kiszolgáljuk, aminek fontos eleme a kulturált körülmények megteremtése. Olyan bázist szeretnénk létrehozni a városrészben, ahol valóban magas színvonalú rendezvényeket tudunk lebonyolítani, amihez a terület adottságai kiválóan megfelelnek.” A képviselő hozzátette, hogy a kiszolgáló épület mellett megépül a gasztroudvar is, 15 főzőhellyel. Az új blokk átadását szeptember végére, a Szent Mihály-napi ünnepségek idejére tervezik. Ahogy fogalmazott, érdeklődés és igény van, legközelebb májusfa-állításra, majd majálisra várják a lakókat.

Bozai István városgondnok elmondta, hogy a beruházás legfontosabb eleme, a kiszolgáló épület megépítése, ami 65 millió forintba kerül. A tereprendezés, a gasztroudvar kialakítása, a szervizút munkálatai teszik ki a többi költséget. A tervek szerint hat hónap alatt befejeződik az építkezés.

A rendezvények kiszolgálására is hivatott épületben helyet kap egy 150 főt kiszolgáló büfé, mosdók, nyilvános WC és egy raktárhelyiség. Az emeleten kialakítanak egy foglalkoztató termet, elsősorban a fiataloknak: a helyiségben szakköröket, iskolai órákat is lehet tartani. Az épülethez közvetlenül kapcsolódik egy pergolával fedett faburkolatos terasz, ennek egyik felébe települhet a büfé. Az épület akadálymentesített: akár autóval, akár gyalogosan is megközelíthető.

A munkaterület-átadást követően lakossági fórumot tartottak a Közösségi Központban a városrész fejlesztéseiről.
 
Forrás: www.szekesfehervar.hu